Az élet színháza bennem
Egy magánlevélben írtam ezt, és most megosztom, mert hadd tápláljon mindenkit, kihez elér, kinek megérinti a szívét:
"A színház hasonlatot tudom neked felhozni, csak egy kicsit átalakítva. Képzeld el önmagadat, hogy egy nagy színház vagy. Benne minden szereplő, statiszta, raktáros, sminkes, és néző is te vagy. Ők mind te vagy, különböző én-részek (maszkok, szerepek, démonok, fattyak, gondolatok, sokféleképpen nevezhetem). Amikor egy életszituációban vagy, egy adott helyzetben, mondjuk, a munkahelyen a főnököd behív az irodájába, beleállsz egy szerepbe, és a színpadon ez az én-részed jelenik meg. A főnök mondja, Te meg az általad leghelyesebbnek gondolt arcot mutatod neki, belehelyezkedsz a szerepbe, működik ez az én-részed. Látod magad?
Másik szituációban, mondjuk, randizol. Lásd magad, hogy ott ülsz a kávézóban, a fiú veled szemben. A színpadra megint más én-részed lép, és tágítsuk egy kicsit, nem csak egy én-részed van ott, hanem több is. Egyik igyekszik határozottnak és karakánnak tűnni. A másik ott bent fél az elutasítástól, a harmadik én-részed szexi, a negyedik finom nőies, az ötödik vizsgálódó, és méregető, és így tovább. Ezek az én-részeid mind ott játszanak a színpadon.
És közben mi van azzal, aki a főnöknél volt bent? Az éppen nincs a színpadon a randinál, mert őrá nincs szükség. Akkor ő hol van? Az öltözőben ücsörög arra várva, hogy szerep jusson neki.
Így népesedik be az életed az én-részekkel, amelyek közül sok jónak ítéltetik a szemedben, sok meg rossznak, kártékonynak. A szubjektív valóságodban te döntöd el, melyik jó és rossz. Nos, amikor egy olyan életszituációba kerülsz, ahol az általad szubjektíven létrehozott valóságban te rossznak ítéled meg önmagad szerepét, kiállását, viselkedését, dönthetsz úgy, hogy lehívod ezt az én-részedet a színpadról, és helyére állítasz egy olyat, aki szerinted a helyzetet ügyesen kezeli. Vedd észre, Te vagy a rendező, aki kicserélheti a szereplőket, sőt, elküldheti őket a nézőtérre is, ha úgy dönt, nincs helye valamelyik én-résznek a színházi csapatban. Ott a nézőtéren már semmilyen szerepet nem kap, csak nézheti az életed történéseit.
Ha mondjuk, van egy féltékeny én-részed, bármikor dönthetsz a tudatosság útján, hogy megköszönöd neki az eddigi jelenlétet, és szeretettel lekíséred a nézőtérre. Később, amikor belekerülsz egy olyan szituációba, ahol a féltékenység indokoltnak tűnik, azonnal szerepre fog jelentkezni a nézőtérről az én-részed, aki ezt „jól meg tudja élni”. Te, ott, akkor abban a szituációban tudatosságod útján dönthetsz úgy, hogy teret engedsz, és felengeded a színpadra, és megéled a féltékenységet, vagy nem adsz szerepet a féltékenységnek, és megköszönöd ennek az én-részednek az aktív jelentkezést, de nem engeded fel a színpadra. Helyette a bizalmat hívod fel a színpadra, és a megengedést, hogy ők reagáljanak a külső eseményekre, vagy az elfogadást, ha tényleg oka lenne a féltékenységnek. A féltékenység egy nagyon alacsony rezgésű tér, míg az elfogadás magas rezgésű szeretet tér, így érdemes az utóbbinak helyet adni az életedben.
Ebben a történetben minden te vagy, az összes szereplő és statiszta, és néző. Ám te vagy a rendező is, aki figyeli és irányítja az eseményeket.
És te vagy maga színház is, aki helyet ad az egésznek, és van, létezik. Az élet benne folyik, ő ad helyet és időt az eseményeknek. Te vagy maga a színház, aki nem szól bele, nem akar, nem vágyik, nem irányít, nem avatkozik bele semmibe, csak biztosítja mindennek az életet. Legbelül ez vagy, maga a színház, és minden más csak egy változó és állandóan pulzáló élet. A színház az örök létezés, és benne folyton megújul az élet, változik a rendező, és az összes szereplő személye.
Amikor a színházzal, azaz magával a létezéssel azonosítod magadat, akkor abba a Forrásba jutsz el, ami valójában vagy. Ekkor az épület belsejében megjelenik a színpadon egy… nevezzük fénynek, mely beragyogja az egész univerzumodat, és minden szereplő, statiszta, néző és rendező jelentéktelenné válva áll meg és figyel csendben, és fürdik abban a fényben, ami az ő Forrásuk, az ő valódi minőségük, ahol EGYEK, ahol az örökkévalóságban léteznek. A fény van, nem cselekszik, nem tesz semmi mást, mint létezésével betölti az életet, ragyogtatja, és hagyja, hogy minden megtörténjen a maga természetes rendjében. Lásd a fényt, ahogy egyszer csak alakot ölt a színpadon, ahogy ott ül egy széken, arca derűs, belőle bölcsesség árad, és minden én-részt beragyog a békéje és nyugalma. A bölcs és kegyelemben létező fény minden életszituációban a sorsod útját követi, és hagyja hogy életutad beteljesedjen. Számára már nincs jó vagy rossz, nincs csúnya és szép, nincs okos és buta, a fény nem kategorizál, nem minősít, csak létezik, van és engedi az eseményeket megtörténni a maguk természetes rendjében. Nem avatkozik be szükségtelenül, viszont minden olyan én-részednek teret enged a színpadon, akinek természetes helye van éppen ott. A fénytől beragyogott én-részed magától megy fel a színpadra, nincs szüksége rendezői utasításra, és könnyedén megéli a szerepét a Forrás fényben fürödve.
Szeretettel:
Zoli"
Aktuális:
Önismereti és párkapcsolati egyéni konzultációk és terápia segítségével tudok érted tenni, ha mélyebb és átfogóbb képet szeretnél kapni önmagadról és kapcsolódásaidról. Önmagad megismerésére fordított idő mindig a legjobb befektetés az életben!
A részleteket itt találod:
https://emberforman.blog.hu/2019/02/21/egyeni_konzultacio_737
Előadásaimról, csoportos programjaimról, zarándoklatokról, önfejlesztő és párkapcsolati tréningekről, szabadidős programlehetőségekről az Egy Hullámhosszon tudatos közösséggel itt tudsz tájékozódni:
