Amíg érett, éber, bölcs emberré válik valaki, bizony hosszú út vezet odáig.

Tapasztalatom szerint már az elindulás is komoly kihívás a mai, modern embernek, hiszen az önismeret csak azon részeit támogatja a modern világ, ami a személyiséget a hatékonyabb munkavégzésre formálja, a fogyasztói társadalmi elit érdekeinek kiszolgálása érdekében. Minden más önismereti modellt, ami ennél mélyebben és formálóbban hat az emberre, vagy nevetségessé tesz és ellehetetlenít, vagy felvásárolja, és átformálja érdekeinek megfelelően. Ezután értékesíti különböző hangzatos spirituális vagy simán önismereti franchise nevek alatt hétvégi kurzusokként.

Amikor az ember megérik rá - igen, ez egy érési folyamat -, hogy leszakadjon a marketinggel agyontámogatott spirituális és hagyományos modellekről, és felismeri a hangzatos szlogenek mögötti szűkös tartalmakat, akkor hív be egy olyan rendszert az életébe, ami segítségével valóban elindulhat, és átformálhatja az életét, hitrendszereit, mintáit, blokkjait, azaz éberré teheti személyes életét, és valódi felnőtt életet élhet.

Itt írok a felnőtt életről:

https://magambanatarsam.blog.hu/2018/02/11/felnott_elet_499

Ősi magyar hagyomány tanítása, hogy a születésünk pillanatában beíródik a sorsunk az életünkbe, ami mint egy program, végigkísér az életünkön. Ennek vannak determinált, és rugalmas, azaz formálható részei. Ami teljesen rugalmas, az a személyiségünk, azaz bármilyen emberré válhatunk. Talán ezért is erre fókuszál majd minden vallás és filozófia, vagy éppen metafizikai hagyomány, hogy a személyiségünk formálásán keresztül tudunk eljutni egy éber, felnőtt életformához (megvilágosodás, mennyország, stb.).

Ami különleges kihívás még az indulás előtt, hogy néhány társadalmi minta, amit ösztönösen generációkról generációkra tanítunk egymásnak, mételyként tartanak minket távol a változásoktól. Ilyen a teljesség igénye nélkül például a szenvedéstudat, a felelősség nélküli élet (mindig csak a másik a hibás), a problémaközpontú figyelem, az önértéktelenség, a teljesítmény és fejlődéskényszer, a „mindent azonnal” hitrendszer és az ehhez kapcsolódó állandó időzavar, a személyes-én (kicsi-én, EGO, stb.) túlmisztifikálása, fontosságának túlértékelése, és természetesen a „nem lehet megváltozni” program. Ezek olyan mély társadalmi globális kódolások, hogy mielőtt bármit is tudna érdemben tenni magáért az ember, érdemes velük tisztába jönni, mennyire irányítják őt a hétköznapokban ezek a hitrendszerek és minták.

Tudni illik még, hogy milyen személyiség jegyeken érdemes változtatni, melyek az uralkodó alacsony rezgésű érzelmi energiáim a hétköznapokban és konfliktus helyzetben, mik a hátráltató szokásaim és hitrendszereim a 6 fontos életterületen.

Aztán jönnek a buktatók. Amikor már a személyes-Én enged a lélek hívó szavának, és elkezdi az ember önmagát formálni, blokkjait oldani, magasabb frekvenciájú érzelmi rezgésekre átállni, akkor szépen majd minden lépésnél az elején, később ritkábban pofára esünk. Hányszor hallom, hogy én ezt már tudom, vagy éppen megfejlődtem, és lássanak csodát, az első konfliktus helyzetnél dől a szar az egyénből, tombol az EGO, és a szeretet minőségektől távoli düh, harag, elkülönültség kerül elő. Persze a kicsike Én, a személy megmagyarázza, hogy jogosan sértődik, drámázik, mert őt csalódás, fájdalom, bántás érte.

Ám ez teljesen normális, hogy az életben történnek olyan dolgok, amik fájnak!

SŐT!

A tudatossá válás első éveiben rendszerint, sűrűn előfordulnak, mert a tudatalattinkba bekódolt minták még vidáman működnek, amik ilyen eseményeket vonzanak dacára, hogy már járod a tudatosság útját, és formálod magadat.

Normális, hogy kirúgnak egy jó állásból, vagy éppen elhagynak, vagy megcsalnak, vagy elárulnak, sorolhatnám nap-estig. Attól, hogy elkezdtél változni, még nem tudod törölni a több évtizedes mintáidat egyik napról a másikra, azok még jó ideig futnak benned, és egy csomó fájdalmas szituációt teremtenek!

Miért?

Talán pont azért, mert ekkor gyakorolhatod az új tudást, amit megszerzel, és a gyakorlat által válhatsz bölccsé.

Kirúg a főnök, és ráadásul méltatlan, igazságtalan körülmények között. Szokásos mintáiddal kapcsolódva a szituációra szarul vagy. Dühöngsz, fel vagy háborodva, vagy vádolsz és bosszút forralsz, vagy éppen otthon szorongsz, a párodnak panaszkodsz, szarul vagy, boldogtalan, alacsony érzelmi rezgésekkel tele az addigi mintáidnak megfelelően. Jellemzően ez a reakciója a ma élő emberiség túlnyomó többségének.

Milyen egy tudatos ember reakciója?

Rendben. Elfogadom. Nyugodtan feláll, leszámol, hazamegy, és derűs lelkesedéssel várja, milyen új dolgot hoz az élet számára.

Hihetetlen mi? Pedig hidd el, így is lehet.

A kettő reakció között van a tudatosság útja. Miközben az elsőből átformálod magad a másodikká, sokszor hasra esel, ám ez normális. Belecsúszol a haragba, vagy a méltatlankodásba, teljesen természetes. Ám a folyamat lényege, hogy egyre kevesebbszer vagy a régi mintáidban, és egyre többet vagy az új, általad fontosnak tartott tudatosság érzelmi szeretet rezgésein, mint megértés, elfogadás, elengedés, bizakodás, vágyódás.

Tudom, nem minden évben rúgnak ki, ezért szemléletesebb példa a változásokra talán, amikor egy tulajdonságodat változtatod meg, ami gyermekkorod óta beléd van ivódva családi kódként. Tegyük fel, hirtelen haragú vagy. Amikor számodra nem komfortos egy élethelyzet, vagy emberi viselkedés, felcsattansz, és agresszíven támadsz. Ez az alapviselkedésed konfliktus helyzetben. Ám, Te elindultál a tudatosság útján, és változni szeretnél. Miután majd minden nap, vagy héten történik az emberrel olyan esemény számos életterületen, ami nem tetszik, így ez sűrűn gyakorolható. Először üvöltesz, aztán bosszankodsz emiatt, hogy nem tudtad megállni. Aztán megint kibuksz, és megint, és megint, és ekkor szokta feladni az emberek nagy többsége, aki nem elég elszánt. Ám aki elszánt, az tovább gyakorol, és egyszer csak megtörténik a csoda, majd szétdurran a fejed belül, de megállod üvöltés nélkül. Majd kimész egy homokbányába, és ott üvöltözöl. Hatalmas lépés, mert már mást nem vontál bele a drámádba. Majd még párszor üvöltözöl a bányában, és el is buksz, míg egyszer azt veszed észre, hogy már a bányában sem kell üvöltened, sőt, a konfliktusban azon kapod magad, hogy nem is érted, mit üvöltöztél eddig, és mások tettei hogy tudtak így kiborítani. Egyre kedélyesebben fogadod a konfliktusokat, és egyre több benned az elfogadás, egyre kevesebb a harag, míg egyszer csak már nem marad más, mint megengedés, gyors elengedés, és szeretet.

Érted?

Csak néhány évig gyakorol az ember, és már meg is oldotta! Na, erre a befektetett energiára csak nagyon kevesen hajlandóak, ezért tart itt a világ, ahol…

Írásom lényege nem is az, hogy mennyien lépnek a valódi tudatosság útjára, hanem az, hogy a tudatos élet ajándéka pont az, hogy számtalanszor elbukva újra felállunk, és minden egyes felállással erősebbé válik a szeretet bennünk önmagunk és mások iránt. Elbukok, felállok, és újra belemegyek a szituba, ahol elbuktam azzal a hittel, hogy önmagam egy magasabb rezgésű minőségével tudok reagálni a következő alkalommal.

Nem adom fel!

Soha!

Mert a bukás is az élet természetes része, és a felállás is. Én immár 10 éve folyton felállok, ennek köszönhetően elég sok dolog megváltozott körülöttem, és még van egy rakás, amit megváltoztatok, mert nem adom fel, soha.

Sebestyén Zoltán

https://emberforman.blog.hu/2019/02/21/egyeni_konzultacio_737