Talán ha a legfontosabbat szeretném elmondani, akkor az a szeretet.

Miért van az, hogy minden fórumon a csapból is ez folyik, hogy a szeretetedet éld meg a világ felé, és mégis ilyen ügyetlen az emberiség ebben?

Miért vagyunk ilyen ügyetlenek a legegyszerűbb szituációktól a globális jelenségekig?

Legegyszerűbb: Szeretettel körülvenni magadat, félelem mentesíteni az életedet. Nagyra becsülni, tisztelni önmagadat, gondoskodni magadról, kedvesnek lenni önmagaddal.

Legtágabb: A Földre, mint élőlényre vigyázni.

Talán azért, mert az esetek nagy többségében nem tudjuk, hogyan kell ezt csinálni, hogyan kell szeretni önmagunkat, embertársainkat, az állat és növényvilágot, a földet.

A hogyant pedig azért nem tudjuk, mert nincs meg a „Miért”. Nincs meg az a belső, mindennél erősebb késztetés, hogy szeressük és becsüljük az életet, életünket. Ha lenne egy globális miért, már mindenki gyakorolna lelkesen, és törekedne az egyre magasabb szeretetminőség elérésére. Ám nincs ilyen.

Egyéni szinten, az individualitásban csak egész kevesekhez jut el a tanítás, miszerint önmagam szeretete a tudatosság fontos kiindulópontja. Beszélünk róla, hogy jó lenne, módszerek ezrei mutatnak utat, ám nem világos az emberiségnek, hogy miért is érdemes önmagunk békés, nyugodt szeretetére helyezni az életünket. Kapaszkodik az agyunk pillanatnyi motivációba, és meg akarja érteni, miért fontos, mi a végső oka, hogy jól szeressük magunkat, ám folyton kizökken a pillanatnyi célokból, amiket megfogalmaz.

Ha szeretem magam, több pénzem lesz.

Ha szeretem magam, általam a környezetem is változik, jobb emberi kapcsolataim lesznek.

Ha szeretem magam, vidám, derűs, boldog ember leszek.

Sorolhatnám a pillanatnyi célokat.

Ám az élet folyton kiábrándít, és az elménk azt látja, hogy hiába szeretem magamat, nincs több pénzem, nincs jobb párkapcsolatom, a főnököm pont olyan hülye velem, sőt. Folyton elbukik a törekvésünk, hogy szeressük magunkat, mert az eredmények nem igazolják vissza a várakozásainkat.

Emiatt visszazökkenünk hamar, néhány hét, vagy hónap gyakorlása után a megszokott rutinunkba, ahol a hibáinkra figyelünk, és félünk, nehogy elkövessük azt, ahol a külsőnk változásain elégedetlenkedünk, ahol mások romlottságán lovagolunk, és így tovább. Már nem gyakorol az egyén, mert csinálta, de nem volt eredmény. Valaki csak egyszer próbálkozik, valaki többször is nekifut, és néhány elhasalás után feladja, a napi gyakorlást, hogy szépnek, boldognak, kiegyensúlyozottnak, tündöklőnek lássa önmagát, függetlenül attól, hogy mit csatol vissza az élet.

És itt van a lényeg. Mert eredményt várunk. Mégpedig ha lehet, azonnal! Ha már 2-3 hét, vagy 2-3 hónap után nincs eredmény, akkor ez egy szar, nem jó.

Két dolog miatt van ez:

Erre kódol a társadalom. Nincs mit magyarázni ezen, szépen kiskorunkba belénk kódolja, hogy csak annak van értelme, ami gyorsan eredményt hoz. Mindenki, Te is, én is így növünk fel, ilyen robottá válunk.

A másik, hogy hiába tudsz időnként már egy héten 3-4 egymást követő napon a tükörbe úgy nézni, hogy elégedettséggel tölt el, amit érzékelsz, ha az 5. napon megint utálod az orrodat, azonnal visszakapcsol a régi program (én-rész), és közli veled, ez szar, mert hiába dicséred magadat, hiába szereted, az orrod ugyan olyan kampós.

Az első esetnél a kiút, amikor átlátod, hogy milyen mintát hozol, milyen kód épült be a személyiségedbe, és a rövidtávú gondolkodás helyett, hosszú távú befektetésbe váltasz át. Nem vársz eredményt, nincs határidő, csak egy folytonos, szeretet alapú cselekvés, függetlenül attól, hogy mi történik körülötted. Csak csinálod, gyakorolsz, gyakorolsz, gyakorolsz, mert tudod, egyszer eljön a pillanat, amikor a szereteted, önszereteted valami egészen csodálatos világot hoz létre benned, és körülötted. Ehhez kell a sokat emlegetett szorgalom, és kitartás.

A második esetnél nincs meg a tudásod, hogy a régi programod, miszerint Te nem vagy szerethető, és ronda vagy, és vastag lábú, és horpadt mellű, és nagy orrú: ez sosem fog eltűnni. Mindig emlékezni fogsz rá, hogy így tekintettél magadra egyszer. Az információ megmarad, amíg élsz. Ám jogod van dönteni minden életpillanatodban, hogy akkor miként viszonyulsz magadhoz. Akkor, és Most! Ebben a pillanatban. Abból az én-részedből, aki szereti, nagyra becsüli önmagát, és elfogadja, hogy nagy az orra, és szereti azt, mert különleges, és nagyszerű, vagy abból az én-részből, aki háborog ezen, szidja magát, és gyötrődik. Az élet ilyen döntések sorozata, folyton döntünk, miképpen állunk magunkhoz. Amikor elkezded az átformálást, ural még a régi látásmódod. 3-4 napig az új szeretetedben áramolsz, majd reggel arra kelsz, hogy szar vagy, és úgy is nézel ki. Ez NORMÁLIS! Lehet, napokig, hetekig visszazökkensz a megszokott önutálatba. De nem adod fel, szorgalmasan és kitartóan törekedsz újra szépnek látni magadat, elfogadni magadat. Ismét sikerül napokig jól lenni, szeretetben élni. Aztán megint feltör a régi, és megint sikerül lekapcsolódni róla. Így megy ez addig, míg egyre többet vagy szeretetben, és egyre kevesebbet bántod magad. Mígnem már csak, - lehet, hosszú évek után – arra emlékezel, régen milyen kis önostorozó voltál, jót derülsz rajta, és szereted magad nagy boldogan.

Igen. Ezért bukik el az emberek nagy többsége ezen az úton, amikor belekezd az átformálódásba. Mert feladja, mert nem kitartó, mert egyszerűbb a régit gyakorolni. Miért egyszerűbb? Mert abba nem kell energiát befektetni. Az megy magától. Az új kialakítása időt, energiát, gyakorlást, önfegyelmet igénylő folyamat, minden nap. Minden nap.

Ám ennek is megvan a trükkje, hogyan tudod ezt nem feladatnak megélni, és izzadságosnak, hogy az egész játék legyen, és nagyszerűen érezd magad közben.

Ez pedig a „Miért”! A Te miérted! Az első pillanatban elég csak egy „Miért”, egy idea, egy érzés, bármi, ami belső átalakításra, szemléletmód váltásra ösztökél. Aminek hatására megteszed az első lépést, segítséget kérsz az átalakuláshoz. A többi „Miért” pedig közben jön, folyton. Valamiért az élet így adagolja. Először lássa, hogy szorgalmas vagy, és utána kedveskedik neked.

A szeretet, önmagam szeretete megtanít mások szeretetére is. Így tudom őrizni, és egyre tágítani azt a kört, akikkel értékes kapcsolatot ápolok közelről, vagy távolról.

A szeretet, amit önmagam és mások felé áramoltatok, megtanít arra, hogyan óvjam a Földet, a legnagyobb élőlényt.

A tudás mindehhez, amit itt leírtam nem érkezik meg a legelején. A folyamat legelején csak az elhatározás van, hogy változtatok, és elkezdem önmagamhoz méltóan szeretni magamat. Minden tudás útközben jön, amiket aztán sorra beépítek, egyenként, türelemmel. Én magam is így járom ezt az utat. Amikor elkezdtem, amikor gyakoroltam reményteljesen, amikor gyakoroltam, gyakoroltam, és gyakorlom, míg élek. Óriási különbség, hogy már önmagam szeretetébe nem kell energiát befektetnem, szokásommá vált.

Ahhoz kellene összeszednem magam, és melót beletenni, hogy utáljam, és bántsam magam. Mert leszoktam róla.

Azzal, hogy méltó szeretettel veszem magam körül, természetesen megváltozott az életem.

Teljesen mást csinálok, mint régen, küldetésem van (pl. embereket tanítok szeretni), nagyszerű párkapcsolatom egy csodálatos nővel, szívmelengető barátságok vesznek körül, és sorolhatnám. Meg vannak konfliktusok és problémák is, nem tűntek el. Csak látványosan kevesebb, mert jól vagyok. A megoldásuk leegyszerűsödött, és felgyorsult. Az életem lelassult, és időm, mint a tenger derűsnek lenni, a problémák kifutása felgyorsult, lerövidült.

Így élek.

Fordítva, mint az emberek nagy tömege, akik stresszben rohannak, állandó problémák tengerében, betegségekkel, szeretet nélküliségben. Nekem sok időm van szeretni, és kevés feszülni. A folyamat, amit sok évvel ezelőtt elkezdtem, ezt az eredményt hozta. Úgy hozta, hogy közben nem vártam eredményt, megtörténtek velem a dolgok, mert kitartóan gyakoroltam. Csodálatos érzés belegondolni, mennyi jó dolog vár még rám, látni az életemet előre, hogy milyen szép lesz.

Hálás vagyok ezért, és hogy megtanítottam magam szeretni.

Váljon a javadra az írásom!

Sebestyén Zoltán

https://emberforman.blog.hu/2019/02/21/egyeni_konzultacio_737